KulturSzalon

 

Lev Nyikolajevics Tolsztoj, (1828. szeptember 9. – 1910. november 20.) minden idők egyik legnagyobb regényírója, a világirodalom „legragyogóbb lángelméje”, a realista orosz próza mestere, a nevével fémjelzett világszemlélet ihletője.

 

„Tolsztoj filozófiája krízissel kezdődik. Grófi gyerekszobával, katonás, párbajos fiatalsággal, hírnévvel, hetedhétországon sikerekkel, abszolút alkotásokkal és kispolgárian boldog családi élettel a háta mögött, az ötvenéves Tolsztoj egyszer csak a fejéhez kap. Zavartan néz körül: hogy, hogy nem, a sima, cikornyátlan úton eltévedt. Elillant éveinek töretlen ívelése nem tölti el megelégedéssel, nem lát bennük semmi megvilágosító értelmet, amely erőt adna a folytatáshoz a delelőn túl is. Szembe kerül a miértekkel és ez, mint minden orosznál, nála is majdnem tragikussá válik… Eddig két biztos pontot tudott az életében, családját és művészetét, most látja, hogy családja is éppen olyan boldogtalan, mint ő, a művészete pedig… «A művészet csak az élet tükre. Ha az életnek nincs értelme, a tükör is megszűnik érdekesnek lenni.» Öngyilkosságra gondol… Egyszer azonban egy kora tavaszi napon, az erdőn találkozik Istennel.” – említi Laziczius Gyula: A bölcselő Tolsztoj című írásában (Nyugat, 1928.)

 

 

 

Kiss Csaba (1960- ) drámaíró, rendező. Jelenleg a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. Írói, rendezői munkája mellett 1993-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem adjunktusa.

Kitüntetései: Szép Ernő jutalom 1998, Jászai Mari-díj 2000, József Attila-díj 2010.

Fontosabb munkái: Hazatérés Dániába, Próba, De mi lett a nővel…

 

„Amikor az Anna Kareninát színpadra írtam, a színlapon Tolsztoj mellett társszerzőként jelent meg a nevem. Egyértelműen adaptációról van szó, mert az eredeti történethez nem nyúltam hozzá, a Tolsztoj által elmesélt történetet ültettem át a színpadra. De ha mondjuk Anna Kareninát úgy ölöm meg, hogy nem használok vonatot hozzá, mert nekem valamiért fontos, hogy ne vonat alá vesse magát, vagyis vitába szállok Tolsztojjal, és eredeti gondolatokat fogalmazok meg, akkor már túllépek az adaptáció keretein.”

 

Nincs kilátástalanabb írói feladat, mint pársoros fülszöveget írni az Anna Karenináról. Késő kamaszkorunk első nagy regényszerelméről, amikor még a test és lélek szenvedélyeinek első köreit ízlelgettük, majd tízegynéhány év múlva újra lekerült a regény a polcról, az első komolyabb, mélyebb sebeket hagyó férfi-nő harcok, a megoldhatatlannak érzett - és talán lényegükben megoldhatatlan - küzdelmek idején, és ha tíz - tizenöt évenként újra meg újra kinyitjuk, és hagyjuk magunkat elsodorni ettől a vágyakból és érzésekből szőtt szó-mazurkától, akkor megdöbbenve tapasztaljuk, hogy mindig éppen arról szól, amit abban a pillanatban megoldhatatlannak, kilátástalannak, az emberi sors csapdájának érzünk.

 

 

 

„A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” (Az Anna Karenina c. regény első mondata Németh László fordításában.)

 

A Háború és béke után Tolsztoj Nagy Péter koráról akart regényt írni; lelkesen gyűjtötte hozzá az anyagot, ez a mű azonban mégsem született meg. „Egy regényt írok, amelynek semmi köze I. Péterhez – árulta el titkát 1873-ban, Nyikolaj Sztrahovnak írt levelében. – Ez a regény – az első valódi regény életemben, nagyon megfogta a szívemet...”

 

Tolsztoj leveleiből tudjuk azt is, hogy az Anna Karenina alapötlete Puskin prózájának, s főként A vendégek a nyaralóba készültek című befejezetlen elbeszélésének hatására született. Pontosabban: Puskin hatására fogant meg benne a gondolat, hogy regényt ír egy tragikus élményéből –1872-ben Tolsztoj maga is szemtanúja volt, amikor Anna Sztyepanova Zikina, egy ezredes leánya féltékenységi rohamában a vonat elé vetette magát, mert szeretője megkérte a fiához hozatott nevelőnő kezét. Anna alakját pedig egyenesen Puskin lányáról, Maria Alekszandrovna Hartungról mintázta meg.

 

A mű, témáját tekintve, a nagy, de a társadalom szemében törvénytelen szerelem rajzát adja. A főhős, Anna Karenina otthagyja boldogtalan házasságát, és a teljes élet után vágyakozva, követi fiatal arisztokrata szerelmét, Vronszkijt.

 

Az örök Szerb Antal az Anna Kareninát a szerelem és házasságtörés egyik legnagyobb regényének nevezte. Kiss Csaba színpadra írt változata ebből a hatalmas és befoghatatlan forgatagból hat ember – Anna legközvetlenebb családtagjai – és nyolc éves kisfia sorsát követi végig – azzal, a nem titkolt szándékkal, hogy a történet romantikáját, stílusának klasszikus szépségét megőrizve, Tolsztoj felkavaró modernségét is megmutassa.