KulturSzalon

Drága jó Istenkém, hozzád szól fohászom:
Én még pici vagyok, nap közben csak játszom.
Próbálom követni szüleim példáját,
de gyakran úgy érzem, hogy nem jól csinálják.
Nem okoz örömet nekik a munkájuk,
csupa fáradtságos pillanat vár rájuk.
A kedvük is elmegy mire hazaérnek,
gyakran mondogatják, hogy már alig élnek.
Annyi sok a dolguk, s kevés idő jut rám,
pedig de jó lenne, értékelni tudnám,
ha velem lennének, s vidámak volnának,
s nem hinnék magukat keserves szolgának.

 

Drága jó Istenkém, velem mi a terved?
Nem véletlen adtál jó szívet, értelmet.
Ugye, nekem nem kell rabszolgává válnom,
elég, ha megélem dédelgetett álmom.
Letépem az élet boldogság-virágát,
szebbé téve magam és mások világát.
Nem koldusként élek, nem kuncsorgok máshoz,
mert tudom, holnapom jobbat, szebbet, mást hoz!
Annyi öröm ér majd, hogy adhatok másnak,
s ezt gondolom én az igaz gazdagságnak.
Mert, ki szívből szeret, szívből is tud adni,
annak könnyű lehet, embernek maradni!

 

Drága jó Istenkém, engedd, hogy szeressek,
s szeretetem által jó ember lehessek!
Szüleim válláról levegyem a terhet,
Drága jó Istenkém, támogasd e tervet!
Nem félni, szenvedni és meghalni jöttünk,
kell, hogy értelmes cél lebegjen előttünk!
Nem a túlvilágon van a te országod,
az ember gyermeked, s nem csak a jószágod.
Mutasd hát az utat, tanítsd meg szeretni,
ne akarja magát élve eltemetni,
találja meg mind, mind az ő boldogságát,
s tegye boldogabbá megfáradt világát.

 

 

Aranyosi Ervin © 2015-11-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva