Jelenlegi hely
Idegen tollakkal
Már főszerkesztő-helyettesként dolgozó tanítványom azt kérdezi, hogy ebben a rovatban miért tértem vissza újra meg újra a Schmitt Pál körüli plágiumbotrányra. Villámpostán válaszoltam neki, de talán másokat is érdekelnek az indokaim.
Újságírást tanítok, és észrevettem, hogy az úgynevezett digitális bennszülöttek, vagyis a mai huszonévesek mindent szabad prédának tekintenek, ami a világhálón elérhető. Azt hiszem, nem tehetnek róla, egyszerűen ki sem alakult a szerzői jogra vonatkozó erkölcsi érzékük. Már az első alkalommal kifejtem, hogy miért nem tűrhető, ha valaki idegen tollakkal ékeskedik, és be is jelentem, hogy akit szellemi lopáson érek, azt eltávolítom a szemináriumból. Az ellenőrzésre pedig két évtized alatt kialakult a módszerem. Az újságírónak készülő diákokat sokat beszéltetem, ráadásul hétről hétre íratok velük cikkeket, amelyeket felolvasnak az évfolyamtársak előtt. Így aztán elég könnyű a plágium nyomára bukkanni. Ha azt tapasztalom, hogy szegényes a kommunikáció szakos hallgató szókincse, mégis kitűnő stílusú kéziratot küld, akkor érdemes élni a gyanúperrel.
Egy évvel ezelőtt is fölfigyeltem a személyes szókincs és a felolvasott szöveg közti ellentmondásra. Néhány cikkbeli kifejezést beírtam hát a Google kereső programjába, és a terjedelmes lista legtetején lévő újságtárcából rögtön kiugrottak az egyezések. Az illető még azt a fáradságot sem vette, hogy megdolgoztasson - gondoltam mérgesen, és készültem a másnapi leleplezésre. Csakhogy körmönfont, cinikus csaló helyett megszeppent kislányt találtam, aki hüppögve mesélte el, hogy olvasmányos kéziratokkal előálló diáktársai közt tehetségtelennek érezte magát, és hogy neki is legyen sikerélménye, a közösen megbeszélt témában kimásolta az internetről az első keze ügyébe kerülő cikket. Még a címét sem változtatta meg. Megsajnáltam, ezért nem is vertem nagydobra az ügyét, miután azonban már hónapokkal korábban közöltem a szankciót, a pityergő plagizálót arra a félévre el kellett távolítanom a szemináriumból.
A tetten ért kislány figyelmét most bizonyára nem kerüli el, hogy napról napra újabb bizonyítékok sejtetik: Schmitt Pál valószínűleg idegen tollakkal ékeskedett. Mégis megúszhatja, mert az ország első közjogi méltósága. Ha a főiskola folyosóján találkozom a tavaly sikerélményre vágyó diákkal, vajon mit mondok majd neki?