Jelenlegi hely
Márai Sándor: Kaland
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban megtekinthetjük Márai Sándor Kaland című színművét, Hargitai Iván rendezésében. A darab egyetlen helyszínen, egy budai villa rendelőjében játszódik, tele van meglepő fordulatokkal, mindössze néhány óra leforgása alatt a szereplők élete fenekestül felfordul „A Kaland a szerelem, a hivatástudat, a hűség és hűtlenség, a siker és bukás drámája.”
Mint minden Márai alkotás ez a mű is tele van az élet nagy igazságaival. Egyetlen egyszerű mondat, rádöbbenti a nézőt az élet igazi értelmére, miközben elgondolkodik a saját életén, helyesen éli-e meg a hétköznapokat. A szerző rávilágít arra, hogy milyen könnyen elveszítheti az ember azt, amiről azt hitte, hogy örökre az övé.
A színpad díszlete apró dologban tér csak el a szerző által megírt színtől, ellenben néhány ötletes megoldással gazdagította a rendező a darabot.
A színmű már 1940-ben nagy sikert aratott, s melynek alapját a Rendelés előtt című novellája adta. Mielőtt színpadra vitték, saját maga alakította át, mindössze néhány hét alatt. Kezdetben tartott a kudarctól, melyről mint később kiderült fölösleges volt, mert óriási sikert aratott, 351 alkalommal játszották a Kamaraszínházban. A művét a Magyar Tudományos Akadémia Vojnits-díjjal jutalmazta.
Forrás: moriczszinhaz.hu
Fotó: Nagy Erzsébet, Karádi Zsolt