Belépés
Beküldés
Jelenlegi hely
Nemzedékek és művészeti ágak találkahelye

Egyetértek Bacskó Mária Magdolnával, aki Ifjú és még ifjabb tehetségek bemutatkozása a Bencs Villában című írásában rávilágít a patinás épület sikerének titkára. Aki figyelemmel kíséri a kulturális rendezvények helyszínéül szolgáló Bencs Villa programjait az tudja, hogy mind a korosztály mind a stílus igen sokrétű. Jól elférnek egymás mellett a modern és a klasszikus művészeti ágak és képviselőik, de örömmel tapasztaltam, hogy a Villa idősebb látogatói nyitottak a fiatalok művészetére és ez fordítva is igaz.

Szívből gratulálok annak, aki megálmodta ennek a kulturális központnak a létrehozását. A művészet minden ága helyet kap itt, legyen szó képzőművészetről, zenéről, irodalomról, táncról vagy akár a színművészetről. Véleményem szerint - és minden bizonnyal ezzel nem vagyok egyedül - a városnak mindenképpen szüksége van egy ilyen szellemi feltöltődést nyújtó intézményre.

Mindenképpen jól választott, aki a rendezvények szervezésével Orémusz Maját bízta meg. Szívvel-lélekkel dolgozik azért, hogy minél több csodálatos művészt - legyen az még csak amatőr, vagy már profi - és alkotását bemutassa a nyíregyházi közönségnek. Időt, energiát nem sajnálva határokat nem ismerve teszi a dolgát. Több határon túli művészt mutatott már be nekünk. Különleges érzéke van ahhoz, hogy észrevegye a tehetséges embereket. Nyitott szemmel jár a világban és nem csak néz, hanem lát is. Köszönet érte!
Csonka Edit

