Jelenlegi hely
Örökké éltek
2013. november 2. 10.36 | Kundri Edit
Drága Apa! Azért írok, mert tudatni szeretném veled, hogy hétvégén meglátogatlak. Már nagyon régen találkoztunk. Úgy tervezem, hogy egy szép gyertya lángja mellett beszélgetünk majd. Életem egyik legfontosabb eseményét kell bejelentenem... Nem bírok várni, ezért már most megírom neked. Képzeld, szeptember óta két lábnyira a föld felett járok. Biztos vagyok benne, hogy ez téged is boldoggá tesz, ugyanis após leszel! Alig merem elhinni, de a gyönyörű gyűrű az ujjamon mindennap emlékeztet arra, hogy ez a valóság. Megkérte a kezem! Majd megmutatom neked is a gyűrűm! Tudom, az apáknak nem könnyű férjhez adni egyetlen lányukat, de te ne aggódj, jól választottam! Hiszen ismered te is. Vele biztonságban vagyok, vigyáz rám. Ahogyan te vigyáztál rám, amikor még pici kislány voltam. Emlékszel? Nagyon sokat voltunk együtt. Anyának el kellett menni dolgozni, s a gondjaidra bízott. De mi nagyon jól kijöttünk egymással.
Neked mindig volt dolgod a ház körül, a kerti munkákkal, én pedig olyankor ott bóklásztam melletted, míg elvégezted ezeket a feladatokat. Ha tudtam, segítettem is. Szerettél barkácsolni, mindig alkottál valami hasznos tárgyat. Én pedig boldogan figyeltem a munkafolyamatot. Emlékszel?
A délutáni pihenésekre és a mesékre emlékszel? A felolvasásokra? Amikor rendszerint én akartam felolvasni neked, pedig még nem is ismertem a betűket? Már akkor is imádtam olvasni. Ez azóta sem változott. Te pedig hagytad, hogy meséljek. Általában Fekete István A koppányi aga testamentumát vettem elő, s kinyitottam valamelyik oldalon. Néztem a lapot, úgy csinálva, mintha olvasnék. Így meséltem neked!
De te is meséltél. Soha nem feledem el. De Te igazából. Imádtam Robinson Crusoe történetét. Amikor elővetted ezt a könyvet, azonnal csupa füllé változtam. Órákig tudtam volna hallgatni. Képzeld, még mindig megvan az a két öreg könyv, amelyből olvastál, valamikor Ferenc öcsédé volt. Családi ereklyeként tartom számon és nagyon vigyázok rá.
Az öcsédről jut eszembe, hogy a minap meglátogattam István bátyádat is. Vittem neki is egy gyertyát, meggyújtottuk és a régi szép időkről beszélgettünk. Szóba került az is, hogy sokszor milyen bután viselkedtetek ti ketten, amikor vitatkoztatok. Emlékeim szerint a vita tárgya valamilyen régi családi tárgy volt. Soha nem tudtátok eldönteni, hogy melyikőtöknél van a helye, mert mindketten birtokolni akartátok. A vita vége az lett, hogy összevesztetek, majd sértődötten hazafutott az, aki "vendégségben" volt a másiknál. Majd mindezt elfeledve kis idő múlva újra találkoztatok. Békésen beszélgettetek, míg nem került újra szóba valami régi családi tárgy. Aztán menetrend szerint következtek a fent felsorolt dolgok. Ma már tudjátok, hogy nem érte meg. Így utólag visszagondolva roppant viccesen viselkedtetek. Én megértem ezt a ragaszkodást, hisz én is őrzöm a Daniel Defoe-könyvet.
Tudom, ha nincs a könyv, akkor is az emlékeimben él, amikor olvastál belőle, és soha nem feledem Robinson Crusoe kalandját, amelyet 1955-ben nyomtak papírra. Az emlékek a szívben örökké élnek, ahogyan azok az emberek is, akiket szeretünk. Ti is örökké éltek a szívemben!
Csonka Edit
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
